A lefolyó dugulása soha sem jön jókor legfőképpen nem hétvégén, vagy épp az ünnepek előtt vagy közben. Dugulás bárhol előfordulhat a szennyvízlefolyókban és a gyűjtőcsatornákban is. A lefolyócsövek oldalán lerakódó vízkő miatt egy idő után annyira beszűkül a cső, hogy már semmi sem tud átjutni rajta. De ott van még az olaj, zsír, ételmaradék emberi vagy állati szőr, egészségügyi betétek, nedves papírtörlők, játékok és minden más egyéb apró tárgy ami a vezetékbe belefér de a kanyarok miatt távozni már nem igazán tud.
Nem kell azonban rögtön a telefonért nyúlni, ha nem folyik le a víz a mellékhelyiségben vagy a kádban: először vessen be néhány jól ismert házi praktikát, melyek sok lefolyót mentettek már meg az évek során!
A forró víz már önmagában a nagyon meleg, forrásban lévő víz is megoldhatja a problémát, előnye, hogy mindig van otthon, környezetbarát, és nem kell vegyszereket tölteni a lefolyóba. Nem a leghatékonyabb módszer, de egy próbát megér.
Gyakran a házi praktikák már nem segítenek. Ha segítségre van szüksége keressen meg minket.
Öntsünk fél liter ecetet majd egy liter forró vizet a lefolyóba, majd fedjük le a lefolyó nyílását. 20-30 perc múlva öblítsük át forró vízzel és ha szükséges a folyamatot ismételjük meg.
Ha nem boldogul házilag megszüntetni a dugulást hívjon bizalommal.
Fél pohár Szódabikarbóna, 1 pohár Ecet, 1 liter Forró víz: öntsük a szódabikarbónát a konyhai lefolyó nyílásába. Öntsük rá az ecetet, majd fedjük le a lefolyó nyílását és hagyjuk a szódabikarbónát, ecetet 20-25 percig dolgozni. Ezután a szódabikarbóna-ecet maradékát forró vízzel öblítsük le. A vízkő lényegében só amit az ecet felold, de öblítőszerként és lefolyótisztítóként is megállja a helyét.
Ne hagyja, hogy a dugulás sokáig fennmaradjon, mert a megszüntetése annál nehezebb lesz.
Bórax és forró víz (a bórax egy természetben is előforduló lúgos ásvány, a környezet számára biztonságos, mivel teljesen lebomlik. Ugyanakkor a bórax irritálhatja a bőrt és a szemet, ezért fokozottan ügyelnünk kell használatára. Tilos fogyasztani! Tisztít, fertőtlenít, vizet lágyít és még a rovarokat és a különböző kártevőket is elpusztítja.)
Fogjon egy nagyobb tölcsért, helyezze mélyen a lefolyóba, és öntsön bele óvatosan fél pohár bóraxot, majd két pohár forrásban lévő vizet. Ezután hagyja kb. 15-20 percig dolgozni a keveréket, végül öblítse le forró vízzel. Ha szükséges meg kell ismételni a folyamatot.
Ha a házi praktikák nem segítenek hívjon minket 0 - 24 órás ügyfélszolgálatunk várja hívását.